Itt vagy: » Hírek

Hírek

2017. február 14., kedd

200 000 és 1 millió euro közötti összegeket pályázhatnak meg a kis- és középvállalkozók a Központi Fejlesztési Régiónál (ADR) az elkövetkező ciklusban. Többek között erről is szó volt az ADR ügynökségének február 9-én, csütörtökön a megyeházán megtartott konferenciáján.

Be kell vezetni az idegenforgalmi adót a megyében
2017. február 14., kedd

Összegezték az elmúlt év turisztikai adatait, valamint az idei
terveket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a megyei
önkormányzat és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület képviselői a
február 7-én tartott sajtótájékoztatón.

Új iskola épül Kommandóra
2017. február 14., kedd

„Rossz helyzetekből is lehet jól kikerülni: a részint leégett, részint
súlyosan megrongálódott kommandói iskolát új épülettel pótoljuk. A
sajnálatos eset rövid távon megnehezíti a község diákjainak helyzetét,
viszont új iskolát építünk, amely már az aktuális követelményeknek
felel meg, így, reményeink szerint a következő tanévet már sokkal jobb
körülmények közt fejezik be a megye legmagasabban fekvő településén”
fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Niculina Țînțar kapta a Háromszék Kultúrájáért díjat
2017. február 14., kedd

Sepsiszentgyörgyön, Mihai Eminescu költő születésének napján, január
15-én, az Árkosi Kulturális Központ falai közt zajlott a Román Kultúra
Napja Kovászna megyei eseménysorozata – ezúttal került sor a Háromszék
Kultúrájáért díj átadására is.

Háromszéken évente 1200-nál is többen kapnak vért
2017. február 14., kedd

Átadták a transzfúziós részleget

A dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház újabb részlegét adták át, január 21-én: a transzfúziós osztály felszerelése kiváló, javarészt a vérközpontokéval megegyező csúcsminőségű készülékeket használnak. Az osztálynak ma már van olyan gépe, amely lehetővé teszi a felhasználásra váró trombociták oxigénellátásának folyamatosságát, a vérkészítményeket tároló hűtőszekrények pedig hiba esetén SMS-ben értesítik a nővéreket a hőmérsékelteben bekövetkezett változásokról.

Január 27-től pályázni lehet a délutáni oktatás támogatására
2017. február 14., kedd

Kovászna Megye Tanácsa támogatja a megye oktatási intézményeiben zajló
Tanórák utáni iskola programot, valamint a megyei önkormányzat
tulajdonába kerül a Háromszék Táncstúdió épülete – döntött januári
soros ülésén a testület.

Befejezték a kórház felújítási munkálatait
2016. november 4., péntek

„November 1-én jogilag és gyakorlatilag is befejeztük a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház felújításának azon részét, amelyet a Regionális Operatív Program kereteiből finanszíroztunk. A munkát folytatjuk azokon a helyeken, ahol saját költségvetésből építkezünk" - fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Háromszéki költségvetés-kiigazítás
2016. november 4., péntek

Fenntartási költségekre, elmaradások törlesztésére, illetve kisebb beruházásokra futja a háromszéki önkormányzatoknak a pénzügyminisztérium, valamint Kovászna Megye Tanácsa által költségvetés-kiegészítés révén visszaosztott összegek.

Apró de lényeges lépések
2016. november 4., péntek

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésén október 27-én, szerdán több olyan döntés is született, amely hosszútávú projektek lebonyolításában lesz fontos.

Elismerés Kovászna megye népszerűsítéséért
2016. november 4., péntek

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesülete tegnap Bukarestben elnyerte az eTravel Awards második helyért járó díját a legjobb idegenforgalmi népszerűsítő kampány kategóriában (Best Destination Campaign) az elmúlt egy évben, a #ViziteazăCovasna és a #ȚinutulConacelor projekt által kifejtett munkájáért a megye reklámozását illetően.

Turisztika napokat szerveznek Háromszéken
2016. augusztus 29., hétfő

Szeptember 19-25. között kerül sor a Háromszéki Turisztikai Napokra a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, a Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében.

Kezdődhet az útfelújítás
2016. augusztus 29., hétfő

Sepsiszentgyörgytől, Illyefalván és Aldobolyon át egészen Brassó megye határáig teljesen felújítják a 112-es megyei utat. Kovászna Megye Tanácsának elnöke ma írta alá a kivitelezési szerződést a Viarom Construct kft-vel. A munkálatok megkezdésre szeptember közepén kerül sor.

2016. augusztus 22., hétfő

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület Háromszék 7 csodájának a megtalálására kéri fel a megye civil szervezeteit, önkormányzatait, de a térség lakói is javaslatot tehetnek fotók és rövid leírások által augusztus 10. és szeptember 1. között.

Elkészült a nagyajtai híd
2016. augusztus 9., kedd

Öröm és megelégedettség látszott mindazoknak az arcán, akik csütörtökön az ajtai hídon álltak, ugyanis az erdővidékiek augusztus 4-én hosszú idő után hivatalosan is visszakapták a Nagyajtát Apácával összekötő, több mint hatszázezer euróba került Olt-hidat Kovászna Megye Tanácsának köszönhetően, amely szervesen a térséghez, az emberek mindennapjaihoz tartozik.

Régiómarketing online
2016. augusztus 9., kedd

„Összesen négy alkalommal láttunk vendégül román bloggereket és sajtósokat Kovászna megyében” – összegez Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az alelnök szerint a megyébe érkező látogatók 75%-a román nemzetiségű, így kézenfekvő a helyi célpontokat hiteles, hazai forrásokon át ismertetni.

Petőfi megemlékezés
2016. augusztus 9., kedd

A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.

2016. július 19., kedd

A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület partnert keres – utazási iroda személyében – egy turisztikai csomag kidolgozására az Irány Háromszék/Vizitează Covasnaprogram keretében.

2016. május 24., kedd

Az Alma Program keretében újabb versenyre kerül sor: a résztvevők, iskolájuk számára könyveket, természetrajzi atlaszokat, szendvicstartót, ceruzát, iskolai felszereléseket és számos, az alma pozitív tulajdonságait hangsúlyozó kelléket, tárgyat nyerhetnek!

1 millió lej a kórháznak
2016. május 20., péntek

Célirányos támogatást kapott az egészségügyi szaktárcától a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház: az intézmény 1 000 000 lejt kapott különböző csövezetékek cseréjére.

7 000 teherautónyi föld a hajdani szemétdombra
2016. május 20., péntek

A sepsiszentgyörgyi szemétdomb már csak emlék marad: 7000 teherautónyi föld, három réteges talajszigetelés és 5,6 km gázcső gondoskodik arról, hogy az évtizedek során lerakott hulladék ne szennyezze többé sem a környéket, sem a talajvizet.

2016. május 19., csütörtök

A KOVÁSZNA Megye TURIZMUSÁÉRT Egyesület versenyvizsgát szervez, a Kovászna Megyei Tanács székhelyén, Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 4. szám alatt, 2016. május 31 - én 10 órától (írásbeli) és 2016. június 2 - án 10 órától (szóbeli), a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület tehnikai apparátusának adminisztrációs irodájának irodavezetői állásának betöltésére.

2016. május 13., péntek

Idén ünnepli alapításának másfél évszázados évfordulóját Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete, az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). Több mint ezer fő vesz részt a jubileumi, sorrendben a 147. Vándorgyűlésen, amelyet e különleges alkalomból Erdélyben, az egyesületet alapító titkára, majd tiszteletbeli elnöke dr. Bedő Albert szülő- és nyughelyén szerveznek.

2016. május 9., hétfő

Székelyföld mint történelmi régió, kulináris hagyományaival mindenképp gazdagítja az Európai Uniót. Ezek közt kiemelkedő helyen szerepel a kürtőskalács készítése is, ami Kovászna megyében több családnak jelent megélhetést: a 2016-os Európa Napon újra az ínyencségé volt a főszerep.

Átadták az esztelneki szennyvíztisztiót
2016. március 25., péntek

Szimbolikus gombnyomással indult el az esztelneki szennyvíztisztító: a községben az 5,5 millió lejes beruházás a csatornahálózatot is tartalmazza.

Módosult a határidő: négy nappal tovább lehet pályázni
2016. március 25., péntek

A IV. Székelyföldi Grafikai Biennále pályamunkáinak leadási határidejét négy nappal hosszabbították meg a szervezők, így a pályamunkák digitális reprodukciójának eredeti, 2016. március 25-i beküldési határideje helyett 2016. március 29-én éjfélig (24:00) lehet az alkotásokat feltölteni.

Távoli közelségben Székelyföld
2016. március 25., péntek

Egyedi színfoltja volt Székelyföld a március 3-6. között Budapesten megszervezett Utazás Kiállítás 2016 elnevezésű turisztikai kiállításnak, amelyen 28 ország 350 kiállítója vett részt.

2016. február 24., szerda

MEGHÍVÁS AZ ARS SACRA FESZTIVÁL RENDEZVÉNYHEZ CSATLAKOZÁSRA IDÉN A JUBILEUMI 10. ALKALOMMAL KERÜL SOR A PROGRAMSOROZATRA, MELYNEK IDŐPONTJA MINDEN ÉV SZEPTEMBERÉNEK HARMADIK HETE ARS SACRA FESZTIVÁL – 2016. SZEPTEMBER 17-25. NYITOTT TEMPLOMOK NAPJA – 2016. SZEPTEMBER 17. A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAIHOZ KAPCSOLÓDVA

2016. február 5., péntek

A KOVÁSZNA Megye TURIZMUSÁÉRT Egyesület versenyvizsgát szervez, Kovászna Megye Tanácsának székhelyén.

2016. január 26., kedd

2015. november folyamán átvették mind a hat, A sürgősségi beavatkozások javítása nehezen megközelíthető területeken projekt keretén belül beszerzett, komplex, különleges rendeletetésű járművet.

Hírek