Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Támogatásokról és leépítésekről szavazott a Kovászna megyei tanács

Támogatásokról és leépítésekről szavazott a Kovászna megyei tanács

2010. augusztus 12., csütörtök

Bodzafordulóra helyezték ki augusztus 11-én a Kovászna megyei tanács soros ülését, melyen többek közt az árvíz sújtotta települések támogatásáról, intézmények átszervezéséről szavaztak a képviselők.

Bodzafordulóra helyezték ki augusztus 11-én a Kovászna megyei tanács soros ülését, melyen többek közt az árvíz sújtotta települések támogatásáról, intézmények átszervezéséről szavaztak a képviselők.

Újabb összeggel segíti a megyei önkormányzat az árvíz sújtotta településeket – döntöttek a megyei képviselők a soros tanácsülésen. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, 300.000 lejt utalnak az áradások okozta károk helyreállítására. Ugyanakkor Kovászna megye tanácsának saját költségvetéséből az árvíz miatt megrongálódott megyei utak javítására 140.000 lejes támogatást szavazott meg a testület.


A bodzafordulói Tanulók Klubjában a testület rövid vita után megszavazta a megyei tanácshoz tartozó intézmények átszervezését is. Mint ismeretes, kormányrendelet irányozza elő, hogy a költségvetési intézmények alkalmazottainak számát csökkentsék. A polgári frakció vezetője, Kulcsár Terza József kiemelte, a szóban forgó kormányrendeletet megtámadták a Nép Ügyvédjénél.

Tamás Sándor tanácselnök hangsúlyozta: a leépítéseket nem szívesen hajtják végre, azonban a törvényes előírásnak eleget kell tenniük – amennyiben a rendeletet mégis visszavonnák, úgy Kovászna megye tanácsa is azonnal visszavonja ezeket a döntéseket. Az elbocsátások egyedül a Háromszék Táncegyüttest kerülték el: ugyanis a társulat néhány alkalmazottját – az M Stúdió művészeit – ezután Sepsiszentgyörgy önkormányzata fizeti.

Az ülés a továbbiakban sem volt vitamentes, ugyanis európai pályázattól eshet el a megye, miután a Román Koalíció nem támogatta, a Magyar Polgári Párt frakciója pedig tartózkodott a régió 7 fontos turisztikai célpontját népszerűsítő program megszavazásától. A határozattervezetben a gelencei katolikus templom, a Csernátoni Népművészeti Múzeum, az illyefalvi református templom, a kézdivásárhelyi Céhek Múzeuma, a bibarcfalvi református templom, valamint természeti turisztikai értékek – a Csomád-Bálványos természetvédelmi terület, a Rétyi Nyír – is szerepeltek.

Both Ildikó

Az eredeti írás ITT olvasható.

Hírek