Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Székely felelősség a szórványért

Székely felelősség a szórványért

2010. május 11., kedd

Több Hargita, Kovászna és Hugyad megyei elöljáró, intézményvezető, illetve szórványszakember jelenlé-tében zajlott szórványtanácskozás tegnap Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében elsősorban a székelyföldi megyék és a szórványban élők közti együttműködésről tárgyaltak.

Több Hargita, Kovászna és Hugyad megyei elöljáró, intézményvezető, illetve szórványszakember jelenlé-tében zajlott szórványtanácskozás tegnap Sepsiszentgyörgyön, melynek keretében elsősorban a székelyföldi megyék és a szórványban élők közti együttműködésről tárgyaltak.

Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, tavaly Winkler Gyula Hunyad megyei EP-képviselővel és Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével kezdeményezték a Székelyföld–Szórvány partnerséget, azzal a céllal, hogy erősítsék a szolidaritást az erdélyi magyar közösségek között. Mint mondta, néhány hónap alatt „megizmosodott az együttműködés”, sikerült rácáfolni a kétkedőkre, és a programot is megtöltötték tartalommal.

Felszólalásában ugyanakkor hangsúlyozta, Háromszék további közös programokat kíván szervezni idén a Hunyad megyei magyarsággal, melyeket elsősorban a helybeliek igényeihez, elvárásaihoz igazítva kell lebonyolítani. „Azért választottuk Hunyad megyét, mert drámai adatokkal szembesültünk: tíz év alatt 25 százalékkal csökkent a térségben a magyarok száma, 1992-ben Hunyad megyében 36 ezren, 2002-ben pedig már csak 25 ezren vallották magukat magyarnak” – hívta fel a figyelmet az elöljáró. Úgy véli, a Székelyföldnek  egyfajta belső anyaországként felelősséget kell vállalnia a tömbön kívül élő magyarok iránt. „Azt szeretnénk, hogy idővel ebbe a programba saját, illetve Hunyad megye magyarországi testvérmegyéit is bevonjuk” – részletezte Tamás Sándor.

Demeter László megyei tanácsos, a szórványprogram Kovászna megyei koordinátora kifejtette: a továbbiakban egy olyan civil szervezetet szeretnének létrehozni, amely a későbbiekben az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokért, közös programokért felel. Nemes Előd önkormányzati referens a szórványprogram ernyője alatt zajlott találkozókról, kulturális programokról tartott rövid ismertetőt: az eddigi rendezvényeken iskolás- és nyugdíjaskorúak is találkozhattak. Elmondta, a Zsil völgyében a szociális problémák az identitásőrzésre is rányomják a bélyegüket: nincs kultúrház, előadóterem, magyar emlékmű.


Előadásokat, könyvbemutatókat kell szervezni, iskolai-óvodai testvérkapcsolatokat kialakítani, sőt megfogalmazódott, hogy a csángó keresztszülő program mintájára háromszéki vállalkozók fogadjanak örökbe szórványban élő gyermekeket, és fedezzék a taníttatásukat.

A Hargita, Beszterce-Naszód, illetve Hargita és Temes megyék közti kapcsolatot koordináló Zonda Erika elmondta: mindkét megye hangsúlyt fektetett arra, hogy magyar nyelvű előadásokat, kulturális programokat és tevékenységeket mutassanak be, hiszen a szórványban élőknek ilyenekben csak ritkán van része.

„A testvérkapcsolatok legnehezebb éve a negyedik év, amikor már komolyabb tartalmat kell adni ezeknek a kapcsolatoknak” – mutatott rá Vetési László, a kolozsvári Diaszpóra Alapítvány vezetője. Vetési szerint komoly erőfeszítést igényel kilépni a vendéglátói szerepből, és bonyolultabb programokat létrehozni, ugyanakkor azt is fel kell mérni, hogy a testvérkapcsolat keretében melyek a megvalósítható célkitűzések. A szórványszakember szerint mindkét fél számára szokatlan a másik helyzete: a székelyföldiek nehezen tudják elképzelni, hogy milyen nyelvi sérüléseket szenvedett el a szórványmagyarság. Vetési László szerint kulcskérdés a türelem, hiszen a túlnyomóan román nyelvű környezet jelentette asszimilációs hatást nem lehet pár hónap alatt eltüntetni.

A Téglás Gábor történészről elnevezett az egyetlen magyar nyelvű iskola Déván, amely több mint 600 gyerek számára teremt lehetőséget az anyanyelven történő tanulásra. Tőkés Attila, az intézmény igazgatója szerint a természetes lemorzsolódást jóval meghaladó diákveszteség riasztó. Az oktatási intézmény vezetője a Kovászna megyei kapcsolattól azt reméli, hogy a gyerekekben tudatosul, hogy nincsenek egyedül, vannak még máshol is magyar nyelvű diákok. Az igazgató szerint ez a kérdés lényegessé válhat a továbbiakban, hiszen a kirekesztettség érzésének megszüntetésével az iskolások magyar identitása is erősödni fog.

Bíró Blanka

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Hírek