Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Pénz a kórháznak

Pénz a kórháznak

2010. május 3., hétfő

Még idén befejezhetik a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház C épületszárnyának megerősítését és felújítását abból az 5,2 millió lejből, amit nemrég hagyott jóvá az egészségügyi minisztérium.

Az első negyedévben 850 000 lejt költöttek a munkálatokra, június végéig még 1,45 millió lejjel gazdálkodhatnak, az év második felében 2,9 millió (több, mint az öt éve megkezdett építkezés eddigi összköltsége) áll rendelkezésre, amiből feltételezhetően egy másik épületszárny felújítását is megkezdhetik — tájékoztatott dr. Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató. Az elöljáró szerint az építőcég rendelkezik akkora kapacitással, hogy a munkálatokat gyors ütemben folytassa, és év végén átadja a szóban forgó épületrészt, amelynek második emeleti, a sebészetnek helyet adó helyiségeit ezen a héten vette át a kórház vezetősége. Itt majdnem minden a helyén van, hiányzik ellenben az oxigénellátó egység és a speciális hulladékanyag-tároló, ezt a kórház saját költségvetéséből ígéri megoldani.

(Fekete)

Tovább, az eredeti cikkehez.

Hírek