Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Leépítés a közigazgatásban

Leépítés a közigazgatásban

2010. július 2., péntek

Országos szinten mintegy 55 000 helyi közigazgatásban dolgozót bocsátanak el a kormány által szerdán elfogadott sürgősségi rendelet szerint, amelyben megszabják az egyes helyi tanácsok alkalmazottjai számának felső határát.

Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke lapunk érdeklődésére elmondta: számításaik szerint mintegy 310 alkalmazottja lehet ezentúl a megyei önkormányzatnak és az alárendelt intézményeknek. Ezt a számot a lakosság száma, illetve más paraméterek alapján határozzák meg. Ez azt jelenti előzetes becslések szerint — a betöltetlen állásokat leszámítva, hiszen azok elfoglalására úgy sincs esély —, hogy mintegy negyven munkahely szűnik meg a megyei tanácsnál és alárendelt intézményeinél.

Újabb felmérések következnek, az intézmények működését próbálják optimálissá tenni, az elbocsátások során pedig olyan szempontok is érvényesülnek, mint például, hogy valakinek van-e második munkahelye. Ilyen a Művészeti Népiskolában akad, ahol az óraadó tanárok másutt is dolgoznak. Ők lesznek az elsők, akiktől megválnak — közölte a megyei tanács alelnöke.

Farcádi Botond

Hírek