Kősziklára építsünk, mint országalapító királyunk
2010. augusztus 23., hétfőSzent István-mellszobrot, a Szent Király Szövetség ajándékát, Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.
Szent István-mellszobrot, a Szent Király Szövetség ajándékát, Dienes Attila művész alkotását leplezték le szombaton Sepsiszentkirályban a református templom kertjében.
Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kicsi falu nagy ünnepe a református templomban. Adorjáni Levente helybeli unitárius lelkész igemagyarázatában párhuzamot vont a tízparancsolat és a szintén tíz pontból álló, István királynak Imre herceghez írt intelmei között, majd jelezte, érteni kell Szent István szobrának számon kérő szavát: őrizzük-e, megtartjuk-e szent hagyatékát? Kacsóh Sándor illyefalvi római katolikus plébános államalapító királyunk jellemvonásaira fektette a hangsúlyt, s arra intett, példáját kövessük. Bustya János házigazda református lelkipásztor igehirdetésében a Máté evangéliumából vett példázatot boncolgatta, miszerint a bölcs ember kősziklára építi a maga házát. Az alapra fektette a hangsúlyt, s ez az alap Isten, aki nélkül sem világot, sem országot nem lehet építeni. István király azért tudott a kulturált Európában országot építeni, mert a kereszténységre alapozott, s az ország elindult a dicsőséges történelem útján.
De ahogy nőtt az Istentől való elfordulás, egyre szaporodtak az országot ért katasztrófák. Az igehirdető feltette a kérdést: minek kell ez a szobor Európa legkeletibb, Szent Istvánról elnevezett településén?, s meg is adta a választ: azért, hogy ha ránézünk, jusson eszünkbe, életünk alapja Isten, rá alapozva építsük életünket.
Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke elmondta, felvállalták Háromszék, Székelyföld újjáépítését úgy, hogy a közhangulat az itt élőkről szóljon. A pozitív jövőkép alapja a székely ember — tette hozzá. A templom előtt Csáky Károly nyugalmazott marosszentkirályi református lelkipásztor a Szent Király Szövetség nevében jelképesen átadta a faluközösségnek a Dienes Attila, marosvásárhelyi származású, Ajkán élő művész által készített szobrot, hogy az fogadja a templomba betérőt, köszöntse az úton elhaladót, s hirdesse, keresztény magyarok vagyunk ezer esztendeje, s azok leszünk újabb ezer év után is, majd Sándor Csabával, a helybeli Kőhíd Egyesület elnökével közösen leleplezték az alkotást, melyet Kacsóh Sándor megszentelt.
Az ünnepségen, mely koszorúzással, valamint nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével zárult, közreműködött az uzoni Szivárvány női kórus, helybeli székely ruhás lányok Szent Istvánról szóló műsort adtak elő. A szobornál Nemes Levente színművész elmondta Kölcsey Ferenc: Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, azaz a Himnuszt.
A szoboravatást megelőző ökumenikus istentisztelet keretében Tamás Sándor megyeitanács-elnök átadta az önkormányzat ajándékát, a Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa által adományként tervezett címeres faluzászlót. A Szekeres Attila István által tervezett címer pajzsának kék mezejében a Szent Istvánt jelképező arany Árpád-kori korona, valamint a Sepsiszékhez való tartozást illusztráló arany csillag és a növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló az Árpád-ház színeivel, vörössel és fehérrel vágott téglalap. A zászló csúcsára szalagot kötött a Kőhíd Egyesület, a halászteleki Garabonciás Egyesület, a Vitézi Rend képviselője, valamint a Magyar Köztársaság küldöttje, Pálosi Ferenc konstancai tiszteletbeli konzul.
Szekeres Attila