Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » I. Székelyföldi Grafikai Biennále: lesz folytatás

I. Székelyföldi Grafikai Biennále: lesz folytatás

2010. május 20., csütörtök

Helyi identitásteremtés és nemzetköziség: 11 országból majdnem 700 alkotás érkezett, a zsűri legalább 3-4-szer ennyi díjat is kioszthatott volna.
 

Majdnem 700 alkotás, 11 országból, 283 művész jelentkező – erre maguk a szervezők sem számítottak, amikor egy ilyen méretű rendezvényhez képest viszonylag későn, idén januárban kezdték el az I. Székelyföldi Grafikai Biennále szervezését. Kedden nyílt meg a legjobb alkotásokat bemutató tárlat Sepsiszentgyörgyön, a Gyárfás Jenő Képtárban. Itt 240 grafikát lehet látni, ezeknek fele külföldi művészektől érkezett.

Az I. Székelyföldi Grafikai Biennále a Gyergyószárhegyi Alkotóközpont és a Kovászna Megyei Kulturális Központ közös szervezésében, Hargita, Kovászna és Maros megye megyei önkormányzatainak támogatásával valósult meg.

Vargha Mihály múzeumigazgató házigazda minőségében köszöntötte a résztvevőket, elsősorban azokat a székelyföldi, romániai, magyarországi és más külföldi művészeket, akiknek köszönhetően az első biennále a Baász Imre-féle nemzetközi hírű MEDIUM-kiállítások méltó utódjává válhatott. A 80-as, 90-es években Sepsiszentgyörgy az egyik legfontosabb avantgárd képzőművészeti központ volt; Baász munkáját az Etna folytatta az AnnArt fesztiválok szervezésével.


A művészetnek nincs köze a politikához, ám voltak olyan politikusok, akik a rendezvény támogatása miatt a lemondását kérték – idézte fel Kelemen Hunor művelődési miniszter, a kiállítás fővédnöke az előzményeket. Őket nem a művészet, hanem Székelyföld zavarta – tette hozzá. A biennále bizonyítéka annak, hogy a Székelyföld a művészeten keresztül is meg tudja teremteni identitását; olyan országokból, például Bulgáriából érkeztek alkotások, ahol talán Székelyföldről korábban nem is hallottak. Vargha Mihály szerint ugyanakkor a művésznek erős politikai pártfogásra is szüksége van, hogy élni, alkotni tudjon. A biennále támogatói, a három megyei önkormányzat és a miniszter egyébként a díjátadón leszögezték: két év múlva is támogatják a rendezvény megszervezését, tehát lesz folytatás.

A felszólalók az „avantgárd hagyományok” fontos, legfrissebb momentumaként említették az április elején megnyílt Magma kortárs képzőművészeti kiállítótér létrejöttét. A Magma Egyesület által működtetett kiállítótér a Székely Nemzeti Múzeum fiókintézménye, a Kovászna Megyei Tanács támogatásával nyílt meg.

Vécsi-Nagy Zoltán a díjazás szempontjairól elmondta, a technikában és mondanivalóban különleges, a kiállítás sava-borsát jelentő munkákat igyekeztek kiválogatni, ám legalább 3-4-szer ennyi díjat is ki lehetett volna osztani, mert megérdemelték volna az alkotók.

A díjkiosztó gálán a Tamási Áron Színházban Kelemen Hunor fölvetette, kultúrházakban, polgármesteri hivatalokban látná viszont szívesen a grafikákat, az önkormányzatok így is pártolhatnák a művészeket. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke és Tamás Sándor, a Kovászna Magyei Tanács elnöke, valamint Tímár Alpár, a főtámogató Vegyépszer Zrt. Vezérigazgatója rövid felszólalás után átadták díjaikat.

A kiállítás két hétig látogatható a Gyárfás Jenő Képtárban, utána Hargita és Maros megye is fogadja a tárlatot. A kortárs grafikához pedig mi más passzolna jobban, mint a jazz? A gálát Harry Tavitian és Cserey Csaba fergeteges, kétszer is visszatapsolt produkciója zárta.

B.D.T.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Hírek