Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Háromszék: akadozó tej-kifli akció

Háromszék: akadozó tej-kifli akció

2010. január 13., szerda

A háromszéki gyerekek legkorábban a második félévtől kaphatnak kiflit tízóraira. A tej-kifli program lebonyolítására kiírt versenytárgyalás eredményhirdetését követően ugyanis az egyik részt vevő cég fellebbezett, s miután az óvás elbírálására szakosodott fővárosi bizottság elutasította a panaszát, a rozsnyói vállalkozó a bírósághoz fordult jogorvoslatért.
 
A brassói táblabíróság a fellebbező cégnek adott igazat: bebizonyosodott, hogy az egyik pályázó, egy besztercei cég hamisan nyilatkozott – letagadta, hogy két évvel korábban megbírságolták, mert Szatmár megyében gondjai voltak a kifli biztosításával.
Henning László, a Kovászna megyei tanács alelnöke a Krónikának elmondta, miután a bírósági ítélet megszületett, a hamisan nyilatkozó céget kizárták, ebben a hónapban pedig lebonyolítják az elektronikus licitet. Az újabb tíznapos fellebbezési határidő után, tehát legkorábban a második félévtől várhatóan elkezdik osztani a kiflit a tanintézményekben.

Henning elmondta, azt még nem tudják, hogy visszamenőleg hogyan pótolják majd az elmaradt kifliadagokat. Jövő évtől a polgármesteri hivatalok önállóan szervezhetik meg a versenytárgyalást, s kisebb pénzösszegről lévén szó, nem kell közbeszerzéssel kiválasztani a beszállítót, így a fellebbezés esélye is kisebb. A háromszéki önkormányzat már tavalyelőtt felajánlotta, hogy átadja ezt a programot a polgármesteri hivataloknak – a jogszabály ezt lehetővé teszi –, a polgármesterek azonban nem vállalták. Háromszéken 3,4 millió lejt költhetnek erre a kormányprogramra, a megyében közel 29 ezer diák jogosult az ingyentízóraira, ők a 2009/2010-es tanév kezdete óta csak tejet kapnak.

Bíró Blanka

Az eredeti cikk a Háromszék honlapján I T T olvasható.
 
Hírek