Itt vagy: » Hírek » Háromszék nagyasszonyára emlékeztek

Háromszék nagyasszonyára emlékeztek

2021. május 27., csütörtök

Szentmisével emlékeztek Háromszék nagyasszonyára, Báró Zágoni Szentkereszty Stephanie-re, akit a szerteágazó jótékonykodás és az intézményalapítói tevékenység mellett korát megelőző nevelési szemlélet is jellemzett „Azon szikrát, melyet meggyújtottunk, elaludni ne hagyjuk, hanem mielőbb élő lánggá fejlesszük” – ezzel a mottóval szervezték meg szerdán az intézményalapító emléknapját a kézdivásárhelyi Kö­zösségi Szolgáltatási Köz­pontban, amelynek udvarán ma is megtalálható a tiszteletére épített kápolna, ahol a bárónő végső nyughelye is van.

Eszes, művelt, érett gondolkodású személy volt Báró Szentkereszty Stephanie Klára Mária, aki első ízben 1872 októberében emelte fel szavát egy megyei árvaház alapítása érdekében, alig egy év múlva pedig meg is nyitotta kapuit Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet néven. Kézdivásárhely telket ajánlott fel e nemes ügy érdekében, a város asszonyai pedig az első tíz árva gondozását vállalták magukra. Ilyen biztos indulás után következett az anyagi háttér megteremtése” – elevenítette fel az intézmény alapítás körülményeit Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Az örökséghez hűen próbálunk viselkedni, hiszen Kovászna Megye Tanácsa a hozzá tartozó intézmények és családok révén naponta 1100 árva gyermek gondozását végzi. Ugyanakkor támogatási rendszert működtetünk azon civil szervezetek részére, amelyek szintén felvállalták az árvák gondozását. Itt szeretnék – mindannyiunk nevében – köszönetet mondani azoknak a munkatársaimnak, igazgatóknak, alkalmazottaknak, nevelőszülőknek, akik áldozatos munkával nevelik az árva és fogyatékkal élő gyermekeket, fiatalokat” – hangsúlyozta az elnök.

A nagyasszony vezéregyéniség volt, aki maga köré gyűjti a szunnyadó tehetségeket, irányt és célt ad minden adakozó szívű embernek, kézfogásra bírja a közösség heverő erőit. Drága bárónőnk egyike volt azoknak, akik jól tudták, a fennkölt eszmék, a veretes szavak elszállnak, mint a pillanat, ha nem fogja szolgálatra az ember. És ő ehhez nagyon értett. Tökéletesen megszervezte szövőszékét, melyen merész álmaiból gyönyörű szociális hálót vont a környezetében élő rászorulók védelmére” – idézte meg a sokoldalú bárónő alakját Bálint Olga, a kézdivásárhelyi Kö­zösségi Szolgáltatási Köz­pont vezetője.

A bárónő által építtetett kápolnában Farkas Alajos, a kantai Szentháromság római katolikus templom segédlelkésze celebrált megemlékező szentmisét, majd koszorúzással és közös fotó elkészítésével zárták az emléknapot.

*** Báró Zágoni Szentkereszty Stephanie Klára Mária (Kolozsvár, 1842. február 5. –Budapest, 1906. május 26.) festő, intézményalapító, a közjó érdekében kifejtett munkássága révén a székelyek nagyasszonya címet érdemelte ki. Fiatalon, 1871-ben megszervezte Zágon­ban a jótékony célú nőegyletet, korszerű óvodát hozott létre. Kézdivásárhelyre 1886-ban költözött, élete végéig kötődött a céhes városhoz. Munkálkodása eredményeként a Háromszék Megyei Erzsébet Árvaleány Nevelő Intézet 1873. október 12-én nyílt meg, 1874-ben menedékházat létesített a városban, 1876-ban a kézdivásárhelyi Oltáregyletet, 1877 őszén megalakította Kézdivásárhely városi és vidéki Rudolf Kórházat. 1906. május 26-án hunyt el Budapesten. Kívánsága szerint a nevelőintézet udvarára épült kápolnába temették. Az utódintézményben, a kézdivásárhelyi Kö­zösségi Szolgáltatási Köz­pontban ma is őrzik a nagy­asszony szellemi hagyatékát, a Szentkereszty Stephanie Egyesület szervezésében május 26-án, évente emléknapot tartanak.

Hírek