Itt vagy: » Sajtószoba » Sajtófigyelő » Aláírták a Háromszék – Hunyad együttműködést

Aláírták a Háromszék – Hunyad együttműködést

2010. február 16., kedd

Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért! – E jelszó égisze alatt írta alá ma Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester és Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a Háromszék – Hunyad megye partnerségi szerződést.
 

Összefogás az erdélyi jövőért

Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért! – E jelszó égisze alatt írta alá ma Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester és Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke a Háromszék – Hunyad megye partnerségi szerződést.

Az okmány szentesítésére a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor, ahol mindenekelőtt Kocsis Attila iskolaigazgató üdvözölte a kovásznai vendégeket, egyrészt házigazdaként, másrészt, az együttműködési program aktív résztvevőjeként, hiszen a háromszékiek eddigi kéznyújtása főleg tanintézmények felé irányult.

Az együttműködés kezdeteit felemlítve Tamás Sándor megyei tanácselnök elmondta: tulajdonképpen a tavalyi év elején jelentette be a két kezdeményező: Antal Árpád polgármester és Winkler Gyula EP képviselő a két megye közti partnerség hivatalos elindítását. Azóta sikerült ehhez intézményes keretet is teremteni, hiszen a Kovászna megyei tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata is felvállalta e testvérkapcsolatot. –

Székelyföld „belső anyaország”

Örömmel mondhatom, hogy a megyei tanácsban száz százalékos támogatottságnak örvend e partnerség, az erről szóló határozatot ugyanis a Magyar Polgári Párt és a román pártok képviselői is megszavazták – számolt be tegnap Tamás Sándor, aki szerint Székelyföld egyfajta belső anyaországként kell tevékenykedjen Erdélyben.


Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester szerint azonban a tömbvidéken élők gyakran nem is érzik mit jelent magyarnak lenni Romániában. Évtizedek óta magyarországi testvérkapcsolatok kiépítésén fáradoznak, „átlépve” a szórvány feje fölött. Eközben viszont ez utóbbi vidék magyarsága folyamatosan sorvad. – Hunyad megyében az 1992-es és 2002-es népszámlálás közötti évtizedben 33849-ről, 25388-ra, azaz 25%-al apadt a magyarság száma – mutatott a statisztikákra Tamás Sándor. Ezt nem nézhetjük tétlenül, hiszen Erdélyben közös jövőnk van, a szórványbeli apadás, mindannyiunk fogyását jelenti – hangsúlyozta a tanácselnök, aki e gondolattól vezérelve karolta fel teljes odaadással a Székelyföld-Szórvány partnerséget, többéves együttműködési szerződést írva alá tegnap Déván.

A civilszférán a hangsúly

A Hunyad megyei magyarság képviseletében Winkler Gyula, EP képviselő, a vajdahunyadi Corvin Savaria társaság elnökeként szentesítette az együttműködésről szóló dokumentumot. – Bár politikusként is aktívan támogatni szándékozom ezt az együttműködést, meggyőződésem, hogy ennek túl kell lépnie a politikai kereteken és civilkezdeményezések szintjére kell jusson. Hiszen csak ily módon juthat el a különböző közösségekhez, egyénekhez, így tudatosulhat széles körben az erdélyi magyarság összetartozásának ténye. Sajnos a mesterséges határok oda vezettek, hogy az utóbbi években saját köreinkben is különálló egységként került említésre a Székelyföld,  és a szórvány. Rá kell azonban ébrednünk mindannyiunknak arra, hogy bár életkörülményeink nagyban eltérnek egymástól, erdélyi magyarként egységesek a célkitűzéseink – fogalmazott Winkler Gyula.

Megfékezni az apadást!

A ma hivatalos formát öltő együttműködés keretében már idénre is sokféle közös tevékenység körvonalazódott. A Kovászna megyei tanács által támogatott művelődési intézmények, illetve a sepsiszentgyörgyi önkormányzat még számos programmal készül meglepni a szórványbeli közösségeket. Úgyszintén Hunyad megye tanintézményeit, civilszervezeteit, közösségeit is igyekeznek majd bevonni a székelyföldi művelődési élet vérkeringésébe. A ma bemutatásra kerülő tervezet szerint a háromszékiek mintegy 50 000 lejjel készülnek támogatni az idei közös rendezvényeket. – Mi a magunk részéről megpróbáljuk pályázatok által biztosítani a hozzájárulásunkat a közös programokhoz – fogalmazott Winkler Gyula. Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester azonban hangsúlyozta: az anyagiak nem jelenthetnek fő tényezőt e partnerségben. – Sokkal fontosabb az akarat, a szervezés, a belső indítatás. Arra tudunk vállalkozni, hogy értelmes célokhoz anyagi támogatást is nyújtunk, de emellett biztosan segíteni tudunk majd önkéntes munkával is. A fontos az, hogy érezhetővé váljék az összetartozás és itt a szórványban is megerősödjön az a tudat, hogy érdemes magyarnak lenni. Fontos célkitűzése e partnerkapcsolatnak, hogy a 2011-es népszámlálás alkalmával pozitívabb statisztikai adatok születhessenek Hunyad megye magyarságáról – fogalmazott Antal Árpád polgármester.

Gáspár-Barra Réka

Az eredeti cikk I T T olvasható.

Hírek