Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Szárazajta

Szárazajta

2010. május 19., szerda

Erdővidék egyik legeldugodtabb települése a Nagybacontól délre fekvő Szárazajta. Az újkori magyar történelemben e falu neve gyászkeretben szerepel, ugyanis 1944. szeptember 26-án a Székelyföldre bevonult Maniu-gárdisták az iskola udvarán 13 ártatlan székelyt végeztek ki megdöbbentő kegyetlenséggel.  A véres eseményre az iskola hátsó falán 1990-ben elhelyezett emléktábla és a falu központjában 1994-ben felállított tizenhárom bazaltoszlop emlékeztet.
Szárazajta református templomát 1790-ben fejezték be, de az 1802-es földrengés után újjá kellett építeni. A román templomot görög katolikus hívek építették 1928-ban, ma az ortodox közösségé.
Az impozáns iskola a falu jeles szülöttje, Ajtai Abod Mihály (1704--1776) nevét viseli. Ő volt “Árva” Betheln Kata udvari papja, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgató-tanára. Korának kiemelkedő szónokaként és tudósaként tartották számon.
Innen indult Gecse Dániel (1768--1824) marosvásárhelyi orvos, a járványos betegségek leküzdésének egyik úttörője.


 

Hírek