Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Páké

Páké

2010. április 26., hétfő

Az egymással párhuzamosan folyó Kovászna vize és a Körös patak völgyében fekvő fekvő református falu régi temploma az 1977-es földrengéskor összeomlott, a mostanit 1977-78-ban építették. Tojásdad alakú kőkerítés övezi, nevezetesek a cintermében álló milleniumi hársfák. 

A templom belső falán emléktábla idézi Pákéi Pákey Lajos (18531921) jeles műépítész emlékét. Kolozsvár város királyi főmérnöke volt, ő tervezte Mátyás király kolozsvári szobrának és Zilahon Wesselényi Miklós szobrának a talapzatát, a kolzsvári volt New York Szállót, a Brassai Sámuel Unitárius Főgimnázium épületét és a bölöni unitárius templomot. 

Kint a templom falán egy emléktáblát helyeztek el Pákéi Sándor József (18531945) egykori EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) főtitkár, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, bukaresti szenátor tiszteletére.

 

 

Háromszéken fennmaradt egy mondás, mely szerint: Páké üti Barátost. Ennek jelentésére ma már kevesen emlékeznek. Régen, amikor még nem volt szabályozva a Kovászna vize, a folyó mentén halban gazdag holtágak sorakoztak. Egyszer a halászás miatt keletkezett egy olyan galiba, amelyet Orbaiszéken sokáig emlegettek. A barátosi legények, fiatalemberek gyakran dobták hálóikat a pákéi határhoz tartozó vizekbe, s emiatt egyszer egy hatalmas verekedés kerekedett, melyből a kisebbik falu igazukat védő legényei kerültek ki győztesen.

Hírek