Itt vagy: » Hírek » Működik a Székely Szolidaritási Program

Működik a Székely Szolidaritási Program

2013. április 17., szerda

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy az önkormányzat gyakorlatba ültette a Székely Szolidaritási Programot, amelynek keretében, a megyei önkormányzattól kiemelt támogatásban részesülnek azon települések egyházközségei, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy az önkormányzat gyakorlatba ültette a Székely Szolidaritási Programot, amelynek keretében, a megyei önkormányzattól kiemelt támogatásban részesülnek azon települések egyházközségei, ahol a magyarság aránya 30 százalék alatt van.

Ez vonatkozik az egyházközség működési költségeire, a templomok felújítására fordított összegekre is. Ezen felül támogatást biztosítanak azoknak az egyházak mellett működő intézményeknek is, amelyek tanítás után gyerekekkel foglalkoznak, vagy bármilyen más kulturális, turisztikai vagy szabadidős tevékenységet szerveznek magyar fiataloknak.
A program keretén belül idén az erősdi és az árapataki református egyházközség egyenként 10 ezer lejes, a hidvégi református egyházközség pedig 8 ezer lejes támogatásban részesült. A támogatásra pedig nagy a szükség, hiszen Erősd lakosságának csupán 23 százaléka magyar ajkú, Árapatak esetében a magyar lakosság 13 százalékot tesz ki, míg Hidvég esetében a 29 százalék a magyarok aránya.

Erősdön már látható eredménye van az önkormányzati támogatásnak. Ráduly Baka Zsuzsánna, református lelkész elmondta, hogy a tavaly a megyei tanács segítségével fejezték be a 300 éves műemléktemplom felújítását. „Úgy gondolom, hogy a többségnek kötelessége is egy ilyen kicsiny közösségre figyelni, másképp teljesen elárvulnánk itt. A támogatás nem csak anyagi értelemben fontos. Az idénre nagy terveink vannak, erre kaptunk is támogatást a megyei tanácstól: azt szeretnénk, hogy legyen egy több funkciót ellátó imaházunk, ami azért fontos, mert az imaéleten túlmutat, hiszen Erősd közismert a régészti leleteiről. Egy ilyen teremben számos, a közösség és akár a megye szempontjából fontos tevékenységet folytathatnánk. Az erősdi magyar közösségben nagy az összetartás és a közös dolgok iránti igény. Ha az ember odafigyel arra, hogy a gyerekek is közösségben legyenek, megismerjék anyanyelvüket és kultúrájukat, és erre erőt és időt is fordítunk, akkor van megmaradás.”

 

Hírek