Itt vagy: » Hírek » Május végén újra a könyveké a főszerep a Sepsi(Book) Arénában

Május végén újra a könyveké a főszerep a Sepsi(Book) Arénában

2023. április 3., hétfő

Újabb élményteli fejezetet szeretnének nyitni a SepsiBook 2 – könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál szervezői, akik a körvonalazódó program részleteit ismertették csütörtöki sajtótájékoztatójukon. A SepsiBook 2. kiadását május 25. és 28. között tartják a Sepsi Arénában.

Az első SepsiBookot övező érdeklődés egyértelművé tette, hogy érdemes és kell folytatni ezt a rendezvényt, mondta el elöljáróban Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, a SepsiBook programigazgatója. „Míg tavaly a kisgyerekek és a kisgyerekes családok kerültek fókuszba, idén kiemelten a kamaszkorba lépő gyerekeknek és tinédzsereknek szóló szerzőket hívtunk, nyilván nem véletlenül, hiszen könyvtárként fontosnak tartjuk, hogy minden korosztályt olvasásra ösztönözzünk. Ugyanakkor a tavaly megfogalmazott célokat is fenntartjuk, vagyis marad a könyves szeretetvendégség, hogy minden korosztálynak »ízletes« programokat ajánljunk. Kihívás persze, hogy a második könyvvásáron is tudjunk olyan kínálatot és hangulatot biztosítani, ami nemcsak kellemesen ismerős, hanem a meglepetés erejével is hat a közönségre” – hangsúlyozta Szonda Szabolcs.

Az idei meghívottakról elmondta, hogy egyrészt fontos és kedvelt szerzőket akartak közönségközelbe hozni, másrészt lényeges volt, hogy az új megjelenéseket is bemutassák. A SepsiBook vendége lesz például Parti Nagy Lajos, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművésze, akit „posztmodern költőkirálynak” is neveznek. Jelen lesz Kemény István költő, az 1980-as években indult magyar irodalmárnemzedék egyik döntő hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Bemutatják Visky András Kitelepítés című kötetét, amely 2022-ben jelent meg, és már az első fél év alatt több utánnyomást ért meg. Botházi Mária a Fűnyíró a Tündérkertben című új kötetét hozza el a háromszéki olvasóknak, írásainak fókuszában továbbra is az erdélyi hétköznapok állnak, erdélyi embereket és jellegzetes helyzeteket sorakoztat fel sajátságos megvilágításban. Két zenés-irodalmi műsorral érkezik a SepsiBookra Varró Dániel, aki Molnár György gitárossal közösen lép fel. Szórakoztató gyerekirodalmi műsoruk A szomjas troll és egyéb furcsaságok címet viseli, a Szívdesszert pedig elsősorban a felnőtteknek szól.

László Noémi költő jelenléte a SepsiBookon tavaly is meghatározó volt, idén is lesz vele derűs irodalomóra, ugyanakkor bemutatásra kerül Keljfeljancsi című új prózakötete, és részt vesz a Látó folyóirat égisze alatt létrejövő, a saját Petőfi-élményről szóló pódiumbeszélgetésen Kemény Istvánnal és Markó Bélával.

Román szerzőket is bemutatva mondta el, hogy az ismert színművész Horațiu Mălăele íróként lesz jelen a SepsiBookon, akárcsak az Egyesült Államokban élő, matematikus és író Bogdan Suceavă, akinek magyar fordításban is elérhetőek regényei. Fellép a SepsiBook-on a Țapinarii alternatív folk-együttes is.

Zenei porondról érkezett az irodalomba a Kistehénből népszerű Kollár-Klemencz László, akinek Öreg Banda című regényét mutatják be, valamint Szabó Imola Julianna, aki nemcsak íróként, hanem tervezőgrafikusként is sikeres, a SepsiBookon mesekönyve és illusztrációi apropóján találkozik a közönséggel.

Helyi szerzők részvételével mutatják be az Erdélyi Szép Szó 2023-as kötetét, valamint a SepsiBookon indítják útnak a Tortoma Kiadó Háromszéki Téka sorozatát, melynek első kötete, az Egyed Emese által szerkesztett Háromszéki költők antológiája most jelent meg.

Kamaszlétre fókuszálva

Az a célunk, hogy bevezessük a fiatalokat a gyermekirodalom, az ifjúsági regény és a költészet világába, hogy igazi, személyes élménnyé váljon az olvasás, azt remélve, hogy idővel szépirodalmi szövegek fogyasztóivá válnak. Figyelembe vettük azt is, hogy kik a nagyon kedvelt szerzők, így örömmel jelentem be, hogy vendégünk lesz Kertész Erzsi és Berg Judit. Látványos újdonság és számunkra is szakmai kihívás, hogy külön kamasztér lesz a SepsiBookon, kíváncsian várjuk, hogyan lakják be ezt a teret. Korosztályi sajátosságot figyelembe véve kezdeményeztük, hogy legyen kreatív írás műhelyfoglalkozás, illusztrációs foglalkozás” – sorolta Hollanda Andrea, a könyvtár olvasószolgálatának vezetője, aki a gyermek- és ifjúsági programokat koordinálja.

Kertész Erzsi a 9-12 éves korosztály egyik legolvasottabb szerzője, a Cerkabella Kiadó ajánlására érkezik a SepsiBookra. „Azt mondják róla, hogy olyan könyveket ír, amelyek megváltoztatják a világot. Népszerű kötetei a Dalia és Dália, az Állat KávéZoo, a Göröngyös úti iskola, a Fény Sebestyén, Panthera sorozatok. Kisiskolásokkal való találkozáskor a humor lesz a téma, a tinédzserekkel pedig a héten megjelenő új regényéről, a Hat sértett kísértetről beszélgetnek, amelynek érdekes szentgyörgyi kapcsolódása is van. Másik nagyon népszerű meghívottunk Berg Judit, a Rumini, a Lengemesék, Maszat, a Hisztimesék, Az őrzők, a Két kis dinó, a Panka és Csiribí sorozatok megálmodója. A Rumini kapcsán az általános iskolásokkal és tinédzserekkel találkozik, valamint új, felnőtteknek szóló regénye kapcsán fog dedikálni. Érdekességként mondom el, hogy a Ruminit többek között román nyelvre is fordították, az írónő Bukarestből érkezik Sepsiszentgyörgyre” – ismertette Hollanda Andrea. A SepsiBook vendége lesz Szirmay Ágnes, a Szerelemre castingolva és a Titkok árnyékában szerzője, a legkisebbekhez szól Harcos Bálint, aki a Szofi-könyvek olvasóival találkozik, Kiss Noémi a barátságról és bátorságról szóló, A Bálna és a Srác című könyvét hozza el, Dóka Péter a kisiskolásoknak szóló Szupermalac és Űrpatkány, valamint 10-12 éves korosztálynak szóló A kék hajú lány című regénye kapcsán találkozik a fiatalokkal. Fontos, hogy helyi szerzőket is bemutassanak, ebben az évben a sepsiszentgyörgyi Karda Zenkő könyvillusztrátor munkáiból nyílik kiállítás, hozzá kapcsolódóan gyerekfoglalkozásokat is tartanak. 

Gazdag kiadói kínálat

Ebben az évben 30 erdélyi és magyarországi kiadó jelentkezett felhívásunkra, valamint idén sikerült a Cărturești könyvterjesztőt is »becserkészni«, tehát ezen a téren is gazdag kínálatra számíthatnak az Arénába kilátogatók” – mondta el Gombos Zoltán, a SepsiBook fesztiválkoordinátora. Mint rámutatott, beigazolódott, hogy megfelelő helyszín a Sepsi Aréna, nyilván voltak tanulságok és továbbra is vannak kihívások. „Azon dolgozunk, hogy idén még jobban tudjuk belakni a teret, és legyen olyan SepsiBook idén is, ahová szívesen látogatnak ki gyerekek, fiatalok, felnőttek egyaránt” – hangsúlyozta.

A zárókoncert még egyeztetés alatt van, azonban a vasárnapi gasztroirodalmi ínyencségről már lehet beszélni, a Ferencesek főztje című kötet rendhagyó bemutatójára ekkor kerül sor.Idén is élményteli rendezvényt akarunk biztosítani az odalátogatóknak” – zárta a fesztiválkoordinátor.

A 2. SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület szervezi.

 

Hírek