Itt vagy: » Hírek » Kéznyújtás a nehéz időkben is

Kéznyújtás a nehéz időkben is

2020. március 26., csütörtök

Kovászna Megye Tanácsa egymillió lej pályázati keretet különített el a megyében szociális tevékenységet végző civil szervezetek számára. Idén is kiemelten segítik főként az otthoni idős- és betegápolást, valamint a gyerekeknek és fogyatékkal élő személyeknek kialakított nappali központok fenntartását.

Kovászna Megye Tanácsa egymillió lej pályázati keretet különített el a megyében szociális tevékenységet végző civil szervezetek számára. Idén is kiemelten segítik főként az otthoni idős- és betegápolást, valamint a gyerekeknek és fogyatékkal élő személyeknek kialakított nappali központok fenntartását.

„Ha fizikailag most nem is szabad egymás kezét fognunk, a szó átvitt értelmében nem engedjük el a bajban a rászorulók kezét” – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a témában tartott online sajtótájékoztatón, március 26-án. Az elnök kiemelte, a megyei önkormányzat múlt hónapban elfogadott költségvetésekor megszavazott 1 millió lejt a civil szervezetek mihamarabbi támogatására fordítják, hogy azok a megyei szintű intézményhálózataikon keresztül tudják felhasználni a most még nehezebb helyzetbe kerülő személyek megsegítésére, illetve a szociális intézményeik rendkívüli feladatainak támogatására.

„A szociális háló támogatására tízszer nagyobb összeget fordítottunk, mint tíz évvel ezelőtt. Ennek legnagyobb részét az otthoni idős- és betegápolásra fordítjuk, hiszen három szervezet több mint 1600 személyt lát el szinte napi rendszerességgel” – részletezte a megyevezető. A megítélt támogatás az otthoni idős- és betegápolás részére: Diakónia 255.000 lej, Caritas 240.000 lej, a Vöröskereszt pedig 130.000 lej. 

Kovászna Megye Tanácsa a Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságon keresztül támogatja az otthoni idős és beteggondozást, valamint a gyerekeknek és fogyatékkal élő személyeknek kialakított nappali központok fenntartását. Vass Mária a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője a leadott pályázatokat ismertetve elmondta, az említett, főként az otthongondozás terén tevékenységüket végző három egyesületen kívül további három részesül támogatásban: a baróti Laura Ház fogyatékkal élők nappali központja, és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nappali központjainak működtetésére, a Caritas nappali és családsegítő szolgáltatásai.

Kovászna megyében otthongondozásban több mint 1600 személy részesül, fogyatékkal élők nappali központjában hetven személy, nappali szolgáltatásban kétszáz és a családsegítő központokban négyszáz családnak és gyerekeiknek nyújt szolgáltatást. A pályázatokat már hétfőn aláírják, természetesen elektronikus úton. Vass Mária azt is megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány miatt kénytelenek voltak felfüggeszteni a nappali központok működését, de mihelyt a lehetőségek engedik, kinyitják azokat.

Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas háromszéki vezetője röviden beszámolva az elmúlt éves tevékenységükről elmondta, Kovászna megye 33 településén vannak jelen, főként Felsőháromszéken, Kézdiszéken. Napi 600 ellátottjuk van, de ez az arány mindig változik az alkalmi ellátottak függvényében. Az eddigi szolgáltatásaikat újabbakkal egészítik ki, intenzív telefonos kapcsolattartással keresik fel azokat az időseket, akiket személyesen nem tudnak meglátogatni. Céljuk, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani az időseknek, akár gyógyszer vagy élelmiszer vásárlás tekintetében.

Az otthoni beteggondozás ezekben a nehéz napokban is folyamatosan zajlik. Tóth Anna, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója elmondta, céltudatosan házhoz mennek mindazokhoz, akik az ellátottjaik körébe tartoznak Kovászna megyében hatvan faluban, három városban, húsz önkormányzattal partnerségben. A Diakónia 38 munkatársa havonta átlagosan 850 idős személyt keres fel, januártól Kálnokon és Maksán is végeznek szolgálatot.

Papp Adolf, a Vöröskereszt igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, nagyra értékelik a megyei tanács igyekezetét, hogy mihamarabb anyagi erőforrást nyújt a civil szervezeteknek. Munkájuk során továbbra is havonta közel 120 személyt látnak el Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelye és Bölönben. Napi háromszor is ellátogatnak egy beteghez, tizenegy alkalmazottal dolgoznak, ezt szeretnék bővíteni az elkövetkezőkben.

 

Hírek